Montanai Keszeg odafordult, rámutatott a cipőmre, és megkérdezte: - Ha ezt elülteted, mit gondolsz, magas szárba szökkenik? - Persze az arcizma nem rezdült, a többiek meg dőltek a röhögéstől. Való igaz, hogy bolondabb cipő Amerikában nemigen akadt. Azért jöttem ebben, mert nem akartam, hogy a lábam izzadjon a poros utakon, s ha azt az egy esős napot nem számítom a Medve-hegységben, nem is lehetett rá panaszom. Úgyhogy röhögtem a többiekkel. El is nyűttem már eléggé. A színes bőrsallangok úgy szegültek ki belőle, akár az ananász rücskei, és a lábujjaim is kezdtek kinyomulni. Az üveg körbejárt, és röhögtünk.
(Jack Kerouac: Úton - Bartos Tibor fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése