A pincér, amikor letette elé az ánizslikõrt, sok jéggel, megkérdezte, ebédelni is szeretne-e késõbb, de, tette hozzá, nem kell sietnie, hiszen kettõig szolgálnak fel ebédet. Diana azt válaszolta, elõbb sétálna egyet a városkában. "Sok látnivaló nincsen", mondta erre a pincér, mintegy tájékoztatásul. Szinte kedve lett volna azt mondani, hogy neki meg kedve nincs sok a nézelõdéshez, de fekete olajbogyót kért inkább, majd mohón belehörpintett a magas pohárban szivárványló ánizsitalba. Érezte az árnyék hûvösét a bõrén, mellette néhány törzsvendég kártyázott, még két gyerek volt ott, egy kutya, meg az újságos bódénál egy öregasszony; mintha az idõn kívül kerülve elnyújtózni látszott volna minden a perzselõ nyárban. Mintegy kívül kerülve az idõn, gondolta épp Diana, amikor pillantása az egyik kártyázó kezére esett, a kéz hosszan megtartott egy lapot a levegõben, mielõtt, diadalmas ostorcsapásként, az asztalra ejtette volna.
(Julio Cortázar: Szakaszvég)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése